2019. július 8., hétfő

Christine Leunens: Cellába zárva


Mint minden háborúban, sajnos nagyon sok ember veszíti el az életét illetve, sérül meg. Ebben a történetben is ez történt Johannessel a második világháború alatt. Mint Hitler lelkes követője, nagyon elszánt fiatalember volt. Már az iskolában egy agymosáson esett át, és ezáltal a saját családját elárulta volna, csakhogy a vezetőjének megmutassa, milyen hű katona, aki a saját életét feláldozná Adolf Hitlerért.

 Megmondom őszintén, a könyvet nem most olvastam. Egy kicsit elhúzódott az értékelésem megírása. Ez egy bizonyos okból kifolyólag történt, amit még nem szeretnék elárulni. Majd a maga idejében.

Szóval amennyire visszaemlékszem a történetre, eléggé mélyre törő, az emberiség gonosz arcát megvilágító esetről olvashattam. Johannes miután megsérül, az otthon a rabjává válik. Mialatt ő unatkozik, nem tud kibontakozni, nem harcolhat a bajtársaival a fronton, így a saját otthonában fedezi fel a titkokat. Édesapjának és édesanyjának is vannak ki nem mondott problémái, de nem ezen van a fő hangsúly. Találkozik egy lánnyal, akivel kibontakozik a kapcsolatuk, de ennek a kapcsolatnak a mondanivalója számunka mindig rejtély marad. Annyira ingatag, hogy nem lehetne meghatározni az irányát.


Szóval nagyvonalakban a kettejük kapcsolatáról olvashatunk . Nekem a könyv elején még bátor, meghatározó, hősies tettekkel ismerem meg a családot, de később a döntéseiknek, vagyis Johannes döntésének jelentős súlya lesz. Olyan elképzeléseket valósít meg, amik mások életét örökre megváltoztatja. Erre akár mondhatnám azt is, hogy egy későbbi pszichopata életébe bukkanhatunk bele. Ugyanis mások érdekeit, nem figyelembe véve, hozza meg azokat a döntéseket, amik akár egy életen át nyomot hagynak társaiban. Nem rossz emberről van szó de mégsem tud magának parancsolni, és nem tudja felfogni ésszel, milyen súlyos hibát követ el. Az író egyébként úgy adagolja ezt nekünk, hogy mi bizonytalanok legyünk a történettel, szerelemmel kapcsolatban. Sokszor olvashattunk romantikáról, művészetről, bizalomról, de mégis ezek a sok kellemes szavak egy nagy szobába be vannak zárva. A homály borítja őket, ahonnan nincs kiút. Keserédes történet, amibe én nem szerettem bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Martin Kay - Eastern 2. - Titkok útvesztője

  Sziasztok!   Nem tudom, hogy milyen viszonyban vagytok a „Könyvek szava” oldalammal, de azt tudnotok kell, hogy mostanában nem tudok ann...