Emily St. John Mandel - Tizenyegyes állomás

Végeztem a könyvvel. Sok ideig tartott. Az a baj, hogy nagyon kevés időm marad a gyerekek mellett, amit természetesen nem bánok, de nem is tudok olyan gyorsan írni könyvértékelést mint más bloggerek. Vannak akik ezért nem is értékelik az oldalt amit készíteni szoktam, de ez igazából mind azoknak szól akik kedvelik a blogomat és tetszik nekik amit írok, ahogyan írom, amiről írok. :)

Tehát... a könyv számomra nem jelentett érzelmi kötődést. Elolvastam a „Mini-könyvklub 11” által, ahová tartozom, és ahová bárki beléphet ha szeret olvasni. http://konyv-sarok.blogspot.com/p/mini-konyvklub-11.html?m=1

Voltak benne kellemes jelenetek amiket szívesen olvastam, de összességében nekem nagyon egyhangú volt a történet. Igazából nem volt felesleges az olvasása, mert gazdagabb lettem egy könyv történetével. Nem hozott lázba, nem éreztem azt a fantasztikus érzést, mikor letehetetlen egy könyv a maga érdekfeszítő történetével.
De, hogy ne csak lehúzzam ezt az értékelést, hanem egy kis pluszt is szánjak neki, volt kettő szereplő akiről szívesen olvastam. Miranda és Clark. Miranda olyan visszafogott, kellemes jelenség volt. Sajnáltam ami az életében előfordult, negatív, visszafoghatatlan eseményeket. Megérdemelte volna a békességet. Clark, aki tudta mikor, mit csinál. Segített másoknak, ő is egy jó társaság volt. Nem vesztette el a fejét még a legrosszabb napokon sem. Képes volt egy olyan világot kialakítani maga köré, amiben mások is szerepet kaptak, amiben évtizedekig élni tudtak.
A Tizenegyes állomás nem más, mint egy képzeletbeli világ. Azt tudtam a könyv végén, hogy hogyan lehet összekötni a címet a történettel, de nekem kevés volt. Többet kellett volna foglalkozni ezzel az állomással, több szállal kellett volna összekötni a való- illetve képzeletbeli világot. Szerintem annyi szólt erről az állomásról mint amennyit én írtam ebben a szövegben.

A következő meglátás, hogy a könyv jelen idejében sokat vándorolnak az emberek, nem találják a helyüket, mert nincs is. Ha kipusztítja az emberiség többségét egy járvány, szerintem sokan csak mennek-mennek míg a lábuk bírja, mert nem találják meg azt az életet amit előtte éltek, amit szerettek. Egy üveges tekintetű, ösztönös lények lennénk, akik csak életben akarnak maradni. Az írónak volt erre egy idézete „Mert életben maradni nem elég” ami a Star Trek sorozatból származik. Sok a különbség az „életben maradni”, vagy a „nem elég életben maradni” kijelentés között. Televízió, internet, áram nélkül a mai világ zombi módba kapcsolna. Egyszerűen nem tudnák az emberek magukat megvédeni, teljes mértékben kétségbe esnének. Pont ez volt a sztori egyik lényege a könyvben, hogy voltak olyanok akik helytálltak önmagukért és másokért. Tudták, hogyha elveszítik az eszüket, akkor nem tudnak összetartani, elfajulnak a dolgok és hamarabb meghalnak, áldozatul esnek.

Érdekes helyen járhattam, ahol a valóságban nem szeretnék szerepelni. Pont ez a jó a könyvekben. Ott bármit átélhetünk, bárhol járhatunk, mégsincs veszteségünk. Élvezhetjük a gonoszt, miközben otthon a kellemes fotelünkben kucorodunk. :) Ez érdekes meglátás volt.
Remélem sikerült kibogóznotok, hogy valójában milyen is volt ez a könyv. Számomra ez egy három csillagot ért, de mivel nem egy az ízlésünk , biztosan akad akinek nagyon tetszeni fog .

Köszönöm a Mini-könyvklub 11-nek, hogy elolvashattam.
Köszönöm az írónak Emily St. John Mandel.
Nem utolsó sorban a Gabo Könyvkiadónak.