2019. március 19., kedd

Jodi Picoult: Az életszikra


Ez a könyv szintén egy recenzió példány számomra. Amit ezúton is köszönök az Athenaeum kiadónak. Sok blogger írt már ezekről a recenziós könyvekről, talán egyszer én is írok a témával kapcsolatban egy kis szösszenetet.

De most amiről írni fogok Jodi Picoult: Életszikra című könyve. Érdekes témát boncolgatott, az abortuszt.

"Az élet úgy is halálos; senki nem éli túl."

Mesélek kicsit a történetről, hogy hogyan próbálta az írónő bizonyos keretek között az olvasó tudtára adni, hogy mi is zajlik a nagyvilágban a jogokról. A női, illetve a meg nem született, magzatok jogairól.



A könyv konkrétan egy fegyveres túszejtésről szól. A túszejtő bosszút áll lányáért, aki gyógyszeresen egy abortuszt csinált magának. A család eléggé vallásos és amint kiderült, hogy a lányának a vetéléshez bármi köze van az Egészségközpontnak, ő maga egyedül bement ebbe a klinikába és őrült módon elkezdett lövöldözni, túszokat ejtett, megsebesített embereket. Nem bírta elviselni hogy az unokáját megölték.
Közben a helyszínre érkezett a rendőrség és Hugh a túsztárgyaló, felvette a kapcsolatot Georgeval. Próbálta élve kimenteni az embereket.
Nem utolsósorban kiderült, hogy Hugh lánya és a "testvére" is bent van. Bex, Hugh "testvére" elkísérte Wrent, Hugh lányát fogamzásgátló tablettákért a klinikára. Rosszkor voltak rossz helyen. Nem sokon múlt az életük. Bexnek életveszélyes sérülést okozott a túszejtő, Wren pedig az utolsó pillanatban majdnem meghalt.
Tehát a lényeg ennek a könyvnek az, hogy vannak akik ellenzik az abortuszt, ezek leginkább vallásos emberek és vannak akik támogatják. Ugyanis egyes esetekben igen is szükség lehet egy ilyen döntést meghozni. Például mikor kiderül, hogy beteg a magzat, valami rendellenességet ismertek fel nála, vagy ha kiskorú esik teherbe akarata ellenére.

"...micsoda fenekestül felfordult világ az, ahol egy abortuszra tovább kell várni, mint a fegyverviselési engedélyre."

Ahogy a könyvben is szerepel, mindenki csak akkor hozza meg ezt a döntést, mikor átgondolta az összes lehetőséget és a legvégén kénytelen az abortusz mellett dönteni, mert tudja hogy abból valakinek kára keletkezik. Leginkább a babáknak.
Nehéz erről úgy írni, hogy mind a két félnek megfeleljen a mi álláspontunk.

Nekem van 2 egészséges gyermekem, viszont abortuszom is volt. A legelső babánknak sajnos nem volt szívhangja, és a szervezetem elkezdte felszívni. Muszáj volt kivenni, mert máskülönben fertőzést kaphattam volna. Nem akartam személyeskedni, csak gondoltam leírom mennyire jó dolog, hogy idáig eljutott az orvostudomány. Kicsit eltértem az könyvtől, bocsánat!

"Szülőnek lenni olyan, mint szappanbuborékot tartani a kezedben, amit óvni kell, miközben ejtőernyővel kiugrasz egy gépből, megmászol egy hegyláncot, majd háborúba mész."

Visszatérve... nekem kicsit csalódás volt, hogy sikertörténet nem szerepelt benne. Egy terhes nő volt jelen benne aki az is maradt. Ő nem akarta elvetetni a gyermekét, de ennyi... Nem volt benne példa, a pozitív hozzáállás a terhességhez. Elképzelhető ez azért volt, mivel egy abortusz klinikán voltunk a történetben.

Összességében tetszettek a szereplők, bár nem nőttek a szívemhez. Jók voltak a párbeszédek. Kaptunk mindenkinek a múltjába egy kis betekintést. Az író elmesélte, hogy miért kerültek a klinikára a kismamák, hogyan estek teherbe. Számomra nem volt a legizgalmasabb könyv, kicsit el is húztam az olvasását. Érdekes volt a téma, a felvezetés, az hogy visszafelé olvastuk azt az egy napot. Jelenleg itt a történet elejére voltam kíváncsi nem a végére. De összességében nem nagyon hozott lázba. Ettől függetlenül szerintem fogok még Jodi Picoult könyveket olvasni. Csillagot viszont 3,5 adnék.


A könyv legvégén a tényállások érdekfeszítőek voltak. Az Egyesült Államokra és Kanadára vonatkozó "abortusz ellenes aktivisták által elkövetett erőszakos bűncselekmények statisztikája" nagyon magas volt. Érdekes, hogy ennyi erőszak létezik csak az abortusszal kapcsolatban.

A borítója a könyvnek nagyon szép. Passzol a címhez is, és a történethez is. Ugyanis olvashatunk arról, hogy mikor megfogan egy kisbaba, akkor egy kis apró fényjelenséget lehet észrevenni. Egy életszikra. Frappáns! Egy kis tüzijáték. :)

Jodi Picoult

Köszönöm még egyszer a lehetőséget Athenaeum kiadó! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Martin Kay - Eastern 2. - Titkok útvesztője

  Sziasztok!   Nem tudom, hogy milyen viszonyban vagytok a „Könyvek szava” oldalammal, de azt tudnotok kell, hogy mostanában nem tudok ann...